Élete

KORAI ÉVEK

Jennifer Shrader Lawrence 1990. augusztus 15-én született Louisvilleben Gary és Karen gyermekeként. Édesanyja táborvezető, édesapja cégtulajdonos volt. Két idősebb testvére van, Ben és Blaine. Tanulmányait a Louisville-i Kammerer Középiskolában végezte. Hiperaktivitása és szorongása miatt nem élvezte a gyermekkorát és kortársai között kívülállónak érezte magát. Már 14 éves korában eldöntötte, hogy színésznő szeretne lenni, így két évvel hamarabb leérettségizett. Kilencedikes volt, amikor első iskolai szerepét megkapta, később pedig több iskolai musicalben és színdarabban szerepelt.

Tizennégy éves volt, amikor egy családi nyaraláson voltak New Yorkban, az utcán felfigyelt rá egy ügynök és azt tanácsolta neki, hogy vegyen részt egy meghallgatáson. Megfogadták a tanácsát, így pár nappal később Jennifer már első olvasópróbáján ült az egyik ügynökségnél. A nyarat Manhattanben töltötte, ahol megkapta első szerepét a Company Town televíziós filmben, amelyben Caitlint alakította. Emellett látható volt az MTV My Super Sweet 16 reklámjában is.

KARRIER

Miután megkapta első szerepét Manhattanben, sorra kapta a különböző kisebb szerepeket. 2006-ban egy epizód erejéig látható volt a Monk – Flúgos nyomozó című sorozatban, majd a Döglött aktákban is feltűnt. 2007-ben kapta meg az első nagyobb szerepét a Bill Engvall-show című sorozatban, melyben 2009-ig láthattuk, mint Lauren Pearson. 2008-ban láthattuk Chloe Moretz oldalán a The Poker House című drámában. 2010-ben szerepelt a A hallgatás törvénye filmben, melyben egy tizenhét éves lányt, Ree Dollyt alakított.

2011 az áttörés éve volt számára, ugyanis megkapta Raven szerepét az X-Men: Az elsők című filmben. 2012-ben újabb főszerepet kapott. Az Éhezők viadala című trilógiában láthattuk, mint Katniss Everdeen. A film hatalmas sikert aratott mind hazánkban, mind pedig az egész világon.

2012 és 2013 között több filmben is szerepet kapott, többek között láthattuk a Ház az utca végén és a The Devil You Know filmekben illetve megkapta Tiffany szerepét a Napos oldalban, ahol Bradley Cooper, Robert De Niro és Julia Stiles oldalán volt látható. Ezért a szerepéért megkapta a Legjobb női főszereplő Oscar-díjat is. 2013 telén pedig bemutatásra került Az Éhezők viadala folytatása, a Futótűz. 2014-ben ismét Raven bőrébe bújhatott, így láthattuk a X-Men: Az eljövendő múlt napjai filmben. Emellett ebben az évben megjelent Az Éhezők viadala befejező részének első fele is A kiválasztott – 1. rész címmel. 2015 novemberében pedig befejeződött a trilógia, a A kiválasztott – Befejező rész című résszel. 2014-ben Bradley Cooper oldalán láthattuk a Serena című filmben.

2015-ben újabb főszerepben láthattuk a Joy című drámában. 2016-ban ismét Ravenként láthattuk a képernyőn, az X-Men: Apokalipszisben. Ebben az évben még bemutatásra került Az utazók című film, melyben Chris Pratt oldalán láthattuk Aurora Laneként. 2017-ben Darren Aronofsky horrorfilmjében, az Anyám!-ban kapott főszerepet. 2018-ban a Bad Blood című életrajzi drámában láthatjuk majd, illetve a Vörös verébben, ahol Dominika Egorova-t alakítja majd. 2019-ben újra látható Ravenként az X-Men: Sötét Főnixben.Emellett megkapta Elizabeth Holmes szerepét a Bad Blood című filmben. Látható lesz még Arlyne Brickman szerepében a Mob Girlben, melynek premier dátuma egyelőre nem ismert. 2021-ben a Ne nézz fel! című filmben volt látható, mint Kate Dibiasky. 2022-ben a Causeway-ben lesz látható.

Forrás: @